Novinky

          • Angol olimpiász 1B kategória

          • Járási forduló

            Gratulálunk Lencse Karolina 9. osztályos tanulónak, aki a két fordulós verseny 39 versenyzőjéből sikeresen bejutott a döntőbe és sikeres megoldóként a 12. helyet érte el. Köszönjük Hogenbuch Annamária tanító néninek a felkészítést!

          • Moje koníčky

          • regionális szlovák nyelvi verseny

            Dubay Viktória és Borsík Patrik 8. osztályos tanulókat Sál Attila tanító bácsi készített fel.

          • ,,Ballag már a vén diák..."

          • K e d v e s  Ba l l a g ó  Kilencedikesek, Tisztelt Jelenlévők !

             Fontos és jelentős esemény egy diák életében a ballagás. Véget ért egy szakasz, és kezdődik egy újabb. Búcsúztok egymástól, tanáraitoktól, az iskolától. Tudjuk, hogy nem könnyű ma útnak indulni.

            Útravalóul egy tanmesét hoztam Nektek:

            Egy este egy csapat nomád lovas épp lefekvéshez készülődött, amikor hirtelen vakító fényesség vette őket körül. Tudták, hogy valami mennyei lény jelent meg nekik. Felcsigázva várták az égi üzenetet, amely biztosan különleges értelemmel bír majd.

            Végül így szólt a hang:

            – Gyűjtsetek össze annyi kavicsot, amennyit csak bírtok! Tegyétek a nyeregtáskába, azután menjetek tovább utatokon, és holnap este örültök és bánkódtok majd egyszerre.
            Miután eltűnt a jelenés, lovasok csalódottan néztek egymásra. Arra számítottak, hogy a lét örök titkai tárulnak föl előttük, melyek révén gazdagságot, egészséget és célt adhatnak a világnak. Ehelyett valami értelmetlen, lélektelen munkát bíztak rájuk. A káprázatos ragyogás emléke mindazonáltal arra sarkallta őket, hogy lehajoljanak néhány kavicsért, és bedugják a nyeregtáskájukba, miközben dühösen morgolódtak.
            Egy napi vándorlás után tábort ütöttek, s ahogy benyúltak a nyeregtáskájukba, felfedezték, hogy valamennyi felszedett kavics drágakővé változott. Örültek a drágaköveknek, és bánkódtak, hogy nem gyűjtöttek több kavicsot.

            A régi történet tanulsága szerint a tudás olyan, mint a kavics. Első ránézésre értéktelen, gyűjteni fáradtságos, minél több van belőle annál nehezebb cipelni, de annál könnyebb elhagyni.

            A mögöttünk lévő kilenc év során az iskola volt a ti „kavicsmezőtök” és tanáraitoktól kaptátok a kavicsokat. Sokaktól sokféleképpen.

            Ti pedig – valljuk be – olykor furcsa „kő-gyűjtők” voltatok. Sokszor ellenálltatok, még mások szenvedélyesen gyűjtögettek. Néha egymás kezét is lefogtátok: Csak nem akarod azt a vackot felszedni? A rátok bízott köveknek nem mindig voltatok jó gazdái. Azt azonban nem tudhattátok, hogy a tudás nem közönséges kavics, épp ellenkezőleg: nagyon is különleges. Mikor az ember már sokáig birtokolta, egyszer csak: gyémánttá válik. Értékes lesz, sőt felbecsülhetetlen értékű! Mikor ez bekövetkezik, a jóslat is beteljesül, ahogy a történetben is beteljesült. A gyémántokra rácsodálkozó emberek boldogok voltak, mert fáradtságuk nem volt hiábavaló, és bánták, hogy nem gyűjtöttek több kavicsot.

            Kívánom Nektek, hogy az összegyűjtött köveket jól használjátok fel és építkezzetek belőle. Ki utat, ki falat, házat és hazát. Használjátok fel jól az időt, ami előttetek áll.

            Kívánom, hogy a következő iskolátokban álljátok meg a helyeteket és érjétek el a céljaitokat!

             

            Kedves szülők, nagyszülők!

            Köszönetet azért, hogy  velünk együtt tudtak munkálkodni, nevelgetni, formálgatni az előttünk álló 13 ifjú alapiskolás évei alatt. Azt gondolom, hogy kevés szebb ajándék lehet egy családnak, mint látni, felnőni gyermekét, látni azt, hogy eljutott valahová, és tudni azt, hogy mindaz a sok szeretet, odaadás nem volt hiábavaló, megérte.
            Kívánok továbbra is sok erőt és egészséget mindnyájuknak, hogy a jövőben is igazi családi háttér állhasson gyermekük mögött!

            Zalaba Zsófia, igazgatónő

          • Katedra Történelemverseny - országos döntő

          • A Nyitrai Konstantin Egyetem adott otthont a verseny országos döntőjének. Iskolánk csapata a 4 levelezős fordulón sikeresen szerepelt és képviselhtette iskolánkat a döntőben. Gratulálunk a fiúknak és köszönjük Sál Attila tanító bácsinak a felkészítést!

          • Regionális angol verseny - Párkány

          • Iskolánk két nyolcadikos tanulója vett részt az Ady Endre Alapiskolában megrendezésre került regionális angol versenyen, május 22- én.

            Bernád Bendegúz ügyes kommunikációs kézségével első helyezést ért el

            Benko Katrin sikeres megfejtőként pozitív élményekkel teli napot tudhat maga mögött. Szívből gratulálunk és köszönjük Hogenbuch Annamária tanító néninek a felkészítést!

          • Gyere közénk, hozz egy dalt III. regionális seregszemle

          • A regionális seregszemlének a Párkányi Városi Művelődési Otthon adott otthont. A felhívás alapiskola diákoknak szólt, akik 2-2 népdallal léptek fel. Diákjaink nagyon szépen szerepeltek. Gratulálunk nekik és felkészítő pedagógusainknak: Dávid Monika, Szabó Kitti és Szőcs Fruzsina tanító néniknek!

          • XXXVI. Kárpát-medencei Hevesy György Kémiaverseny -Eger

          • A verseny országos döntőjét 2025. május 9-11. között rendezték meg. A verseny három napon át tartott, írásbeli, gyakorlati és szóbeli feladatokból állt. A Felvidék egyik képviselője Bernád Bendegúz 8. osztályos tanulónk volt. Szívből gratulálunk a szép eredményhez és köszönjük a felkészítést Sukola Rita tanító néninek!

          • XV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

          • A verseny regionális fordulóját Ipolyszakálloson rendezték meg, ahol sikeresen szerepeltek diákjaink. Az országos döntőre Molnár Nóra 4. osztályos tanulónk kapott meghívást, aki első nekifutásra ezüst sávos besorolást ért el. Szívből gratulálunk tanulóinknak és felkészítőjüknek Szabó Kitti tanító néninek!

          • Jókai 200 - irodalomtörténeti verseny - Párkány

          • Az Ady Endre Alapiskola és a Csemadok Párkány Alapszervezete rendezte meg a vetélkedőt, melynek célja volt - Megemlékezni a 200 évvel ezelőtt született nagy romantikus prózaírónkról, Jókai Mórról.
            - Felidézni a reformkor fő célkitűzéseit és jelentős alakjait (Széchenyi I., Kossuth L).
            - Megismerkedni Jókai Mór emlékét őrző helyszínekkel (Komárom, Budapest,Balatonfüred, stb.)

            Szívből gratulálunk iskolánk 3 fős csapatának és Sál Attila tanító bácsinak a dobogós 3. helyezéhez!

          • MatekÁSZ 2025

          • Szívből gratulálunk Bernád Hunor 5. osztályos tanulónak a vármegyei fordulón elért nagyon szép 2. helyezésért!

            Köszönjük Hausknecht Éva tanító néninek a felkészítést!

          • Angol nyelvű olimpiász

          • Iskolánk 3 kategóriában is sikeresen szerepelt az Angol olimpiász járási és kerületi fordulóin:

            1.A kategóriában - Borsík Patrik a járási fordulón sikeres megoldó

            1.B kategóriában - Lencse Karolína a járási fordulón sikeres megoldó

            1.C kategóriában - Bernád Bendegúz a kerületi fordulón sikeres megoldó

            Szívből gratulálunk diákjainknak, egyben köszönjük a felkészítést Hogenbuch Annamária tanító néninek!

          • XXXII. Tompa Mihály Országos Verseny

          • Az országos vers-  és prózamondó verseny iskolai fordulóján Farkas Gréta (2.o.), Šubrt Johanna Ingeborg (2.o.), Matus Jázmin (3.o.), Czoner Gaino Raoul (3.o.), Baka Zoé Patrícia (4.o.) és Káposzta Laura (5.) kaptak lehetőséget, hogy képviseljék iskolánkot a körzeti versenyen Párkányban. 

            A versenyen sikeresen Káposzta Laura szerepelt, aki a járási fordulón Érsekújvárban ezüst sávos besorolást ért el.

            Gratulálunk minden versenyzőnek! Köszönjük a felkészítést: Hausknecht Éva, Pethes Mária, Jónás Hortenzia és Alt Kapczy Ildikó tanító néniknek!

          • SZIVÁRVÁNY PROJEKT

          • 2024. november 19.

            SZIVÁRVÁNY PROJEKT elnevezésű versenyen jártunk Ipolyszakállason. A verseny 3 kategóriában zajlott. A helytörténeti kategóriában Dubay Viktória és Tárnok Emma a szép 2. helyezést hozta el. Gáspár Máté és Veréb Arnold a természettudományi kategóriában képviselték iskolánkat. Köszönet a felkészítőknek: Sukola Ritának és Zalaba Zsófiának.

          • VIII. Szőgyéni Matematika verseny

          • 2024. november 13.

            A VIII. Szőgyéni Matematika verseny 5. évfolyamosok versenyében Bernád Hunor és Molnár Dávid nagyon szép eredménnyel zárta a megmérettetést. Dávid a 4. helyezést, Hunor a győztes 1. helyezést szerezte meg. A verseny vándorserlege most iskolánkat díszíti egy évig.Szívből gratulálunk a fiúknak és Hausknecht Éva tanító néninek!

            Második alkalommal került sor a Rubik kocka kirakó versenyre is, ahol Hangya Zoltán és Gáspár Máté képviselték az iskolánkat!

  • Fotogaléria

    • zatiaľ žiadne údaje