K e d v e s Ba l l a g ó Kilencedikesek, Tisztelt Jelenlévők !
Fontos és jelentős esemény egy diák életében a ballagás. Véget ért egy szakasz, és kezdődik egy újabb. Búcsúztok egymástól, tanáraitoktól, az iskolától. Tudjuk, hogy nem könnyű ma útnak indulni.
Útravalóul egy tanmesét hoztam Nektek:
Egy este egy csapat nomád lovas épp lefekvéshez készülődött, amikor hirtelen vakító fényesség vette őket körül. Tudták, hogy valami mennyei lény jelent meg nekik. Felcsigázva várták az égi üzenetet, amely biztosan különleges értelemmel bír majd.
Végül így szólt a hang:
– Gyűjtsetek össze annyi kavicsot, amennyit csak bírtok! Tegyétek a nyeregtáskába, azután menjetek tovább utatokon, és holnap este örültök és bánkódtok majd egyszerre.
Miután eltűnt a jelenés, lovasok csalódottan néztek egymásra. Arra számítottak, hogy a lét örök titkai tárulnak föl előttük, melyek révén gazdagságot, egészséget és célt adhatnak a világnak. Ehelyett valami értelmetlen, lélektelen munkát bíztak rájuk. A káprázatos ragyogás emléke mindazonáltal arra sarkallta őket, hogy lehajoljanak néhány kavicsért, és bedugják a nyeregtáskájukba, miközben dühösen morgolódtak.
Egy napi vándorlás után tábort ütöttek, s ahogy benyúltak a nyeregtáskájukba, felfedezték, hogy valamennyi felszedett kavics drágakővé változott. Örültek a drágaköveknek, és bánkódtak, hogy nem gyűjtöttek több kavicsot.
A régi történet tanulsága szerint a tudás olyan, mint a kavics. Első ránézésre értéktelen, gyűjteni fáradtságos, minél több van belőle annál nehezebb cipelni, de annál könnyebb elhagyni.
A mögöttünk lévő kilenc év során az iskola volt a ti „kavicsmezőtök” és tanáraitoktól kaptátok a kavicsokat. Sokaktól sokféleképpen.
Ti pedig – valljuk be – olykor furcsa „kő-gyűjtők” voltatok. Sokszor ellenálltatok, még mások szenvedélyesen gyűjtögettek. Néha egymás kezét is lefogtátok: Csak nem akarod azt a vackot felszedni? A rátok bízott köveknek nem mindig voltatok jó gazdái. Azt azonban nem tudhattátok, hogy a tudás nem közönséges kavics, épp ellenkezőleg: nagyon is különleges. Mikor az ember már sokáig birtokolta, egyszer csak: gyémánttá válik. Értékes lesz, sőt felbecsülhetetlen értékű! Mikor ez bekövetkezik, a jóslat is beteljesül, ahogy a történetben is beteljesült. A gyémántokra rácsodálkozó emberek boldogok voltak, mert fáradtságuk nem volt hiábavaló, és bánták, hogy nem gyűjtöttek több kavicsot.
Kívánom Nektek, hogy az összegyűjtött köveket jól használjátok fel és építkezzetek belőle. Ki utat, ki falat, házat és hazát. Használjátok fel jól az időt, ami előttetek áll.
Kívánom, hogy a következő iskolátokban álljátok meg a helyeteket és érjétek el a céljaitokat!
Kedves szülők, nagyszülők!
Köszönetet azért, hogy velünk együtt tudtak munkálkodni, nevelgetni, formálgatni az előttünk álló 13 ifjú alapiskolás évei alatt. Azt gondolom, hogy kevés szebb ajándék lehet egy családnak, mint látni, felnőni gyermekét, látni azt, hogy eljutott valahová, és tudni azt, hogy mindaz a sok szeretet, odaadás nem volt hiábavaló, megérte.
Kívánok továbbra is sok erőt és egészséget mindnyájuknak, hogy a jövőben is igazi családi háttér állhasson gyermekük mögött!
Zalaba Zsófia, igazgatónő